Tegnap Opratív csoport alakult Dunavarsányban a koronavírus járvány okozta intézkedések és teendők helyi kezelésének elősegítésére.


A csoport megalakulását szakmai vezetőként dr. Békássy Szabolcs háziorvos, egyben a Kis-Duna Menti Praxisközösség szakmai vezetője és Gergőné Varga Tünde polgármester kezdeményezte. A csoport tegnapi összejövetelén meghívottként részt vett a közös önkormányzat több vezetője, helyi orvosok, nővérek, védőnők, oktatási intézményeink vezetői, és a Dunavarsányi Városgazdálkodási (DVVG) Kft. munkatársai. Dr. Békássy Szabolcs tájékoztatta a jelenlévőket a vírus természetéről, a járvány lehetséges lefolyásáról és kérte mindenki felelős magatartását, hogy a megelőzésre tett állami és helyi intézkedések gond és pánikkeltés nélkül történjenek. A közös önkormányzat részéről polgármester asszony jelezte, hogy a kormánydöntésnek megfelelően a helyi rendezvények márciusban elmaradnak, a DVVG Kft. munkatársai a közintézményekben többszöri fertőtlenítést végeznek, illetve kihelyezésre kerültek kézfertőtlenítők is, amelynek használatára felkérünk mindenkit. Polgármester asszony és a doktor úr napi kapcsolatban vannak, az esetleges további intézkedések meghozatala és a csoport újbóli összehívása soron kívül kezdeményezhető.


Kérjük a tisztelt lakosokat, hogy maguk mellett embertársaik érdekében is felelős magatartást tanusítsanak. Adott esetben működjenek együtt a hatóságokkal, tartsák be a veszélyhelyzeti protokollt. Tájékoztatást a www.koronavirus.gov.hu oldalon, illetve online csatornán a kormány, az önkormányzat elérhetőségein kaphatnak. Kérjük Önöket, hogy megbízhatatlan forrásból származó információknak ne adjanak hitelt, tünetek esetén először is telefonon keresség háziorvosukat, NE menjenek személyesen a rendelőbe vagy közösségbe!