A Magyar Kormány március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus kapcsán, mely befolyásolja a rendezvények, véradások lebonyolítását is.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel egyre több munkahely és közintézmény mondja le a területére szervezett véradásokat. Az elővigyázatosság szükséges és érthető, ugyanakkor a külső véradási események lemondása a véradások csökkenését eredményezi.

Az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátása folyamatos feladat, amelyhez elengedhetetlen a véradók segítsége, hiszen az emberi vér csak emberi vérrel pótolható. Mivel nagyon sok beteg élete vagy felépülése múlik azon, hogy megkapja az ellátásához szükséges vérkészítményeket, ezért arra kérjük a munkahelyeket, hogy lemondott/elhalasztott véradás esetén hívják fel a dolgozóik figyelmét az intézeti véradásokra és ösztönözzék őket erre fontos önkéntes tevékenységre, valamint lehetőség szerint a véradásokért fél-egy nap munkaidő kedvezményt biztosítsanak munkavállalóik számára.

A sajtóhírekkel ellentétben az Országos Vérellátó Szolgálatnál korábban sem tiltották és ma sem tiltják a szájmaszk használatát. Az április 1-jén életbe lépő OVSz belső protokoll ajánlást tesz a sebészi szájmaszkok viselésére, de nem teszi kötelezővé. Egyúttal felhívja a figyelmet, hogy véradás miatt a kijárási korlátozás alatt is lehetséges a lakhelyelhagyás.

A véradók és a véradásban dolgozók egészségének védelme érdekében szigorú megelőző intézkedéseket vezetett be az Országos Vérellátó Szolgálat. A véradásra jelentkezőket az NNK által javasoltnál szigorúbb szabályok szerint előválogatják, a véradás helyszínén is további korlátozásokat vezetnek be, illetve a további kockázatok megismerése és csökkentése érdekében folyamatosan nyomon követik a hazai hatósági előírásokat és a nemzetközi ajánlásokat. Az április 1-től bevezetett belső protokoll teljes leírásáról, illetve az OVSz által eszközölt további kockázatcsökkentő tevékenységekről az alábbi linken olvashatnak.

A potenciális véradók lehetőleg tájékozódjanak a közelükben található intézményi véradásokról, melyek az Országos Vérellátó Szolgálat, és az egészségügyi intézmények hatáskörében zajlanak, a következő napokban, hetekben pedig jelentkezzenek az Országos Vérellátó Szolgálat intézetében véradásra, segítve ezzel a folyamatos betegellátását.

Mit tegyen a véradó a helyszínen?

A véradók a véradásokon minden esetben önként számoljanak be arról, ha az elmúlt 30 napban külföldön jártak, megkönnyítve a véradásszervezők munkáját. Jelen rendelkezések szerint az új koronavírus kiemelt kockázata miatt minden egyéb más kiszűrés mellett 30 napra kizárja a véradásból azokat a véradókat, akik 2020. február 05. után külföldön jártak. A kiszűrés a terület elhagyásának időpontjától kezdődik. Azok a véradók, akik az elmúlt 30 napban külföldön jártak nem léphetnek be a véradás területére sem. Kérjük a véradók megértését és együttműködését. Amennyiben a terület elhagyását követően 30 napon belül nem jelentkeznek fertőzésre utaló panaszok, úgy ismét várjuk sok szeretettel az érintett önkéntes véradókat véradásra. Az Országos Vérellátó Szolgálathoz számos kérdés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a véradásokon dolgozó személyzetre milyen belső rendelkezések érvényesek, melyek a munkavállalók és a véradók biztonságát szavatolják.

Milyen megelőző intézkedéseket tesz vagy tervez az Országos Vérellátó Szolgálat a koronavírus terjedésének megakadályozására?

A véradók és a vért kapó betegek egészségének védelme érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat korlátozásokat, megelőző intézkedéseket vezetett be, tekintettel a koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre. A bevezetett intézkedések, tudnivalók, tájékoztatók a www.ovsz.hu weboldalon érhetők el. Az információkat folyamatosan frissítjük.

Az OVSz dolgozói nyilatkoznak-e arról, hogy az elmúlt időszakban jártak-e külföldön?

Az Országos Vérellátó Szolgálatnál főigazgatói utasítás szabályozza a kollégák külföldi utazásaira és ezzel összefüggésben a munkavégzésükre vonatkozó feltételeket. A külföldi kiküldetéseket határozatlan időre felfüggesztették, valamint a magánjellegű utak lemondását kérték kollégáiktól. Amennyiben a kérés ellenére mégis külföldi utazásra kerül sor legyen szó munkavállalónkról vagy közeli hozzátartozójáról - úgy a hazaérkezést követő 2 hétben az érintett OVSz kolléga nem jelenhet meg munkahelyén, nem léphet be a munkavégzés területére. Az OVSz kollégáink elkötelezettek a véradók, a vért kapó betegek, valamint munkatársaik egészségének védelme iránt. Feladatukat annak tükrében végzik, hogy tevékenységük a hazai egészségügyi ellátás egyik alapköve, hiszen vérkészítmények nélkül számos beteg felépülése vagy élete válságba kerülhet. A szabályok betartásának fontosságát az OVSz minden munkatársa átérzi.

Közös érdekük, hogy a koronavírus-járvány idején is folyamatosan biztosítani tudják a szükséges vérkészítményeket beteg embertársaink számára. Az OVSz továbbá arra szólítja fel a lakosságot, hogy ne jelentkezzenek véradásra és ne lépjen a véradás területére az a jelentkező, aki...

Az utóbbi 1 hónapban:

· Külföldön járt

· Kimutatták Önnél a koronavírust (COVID-19)

· Olyan beteggel érintkezett, akinél kimutatták a koronavírust:

o   egy háztartásban él a beteggel; o zárt légtérben, 2 méter távolságon belül és 15 percnél hosszabb ideig tartózkodott együtt a beteggel (beteg ellátásakor, munkahelyen, iskolában stb.);

o   kapcsolatba került koronavírussal fertőzött személlyel (pl. kézfogás útján);

o   védőeszköz alkalmazása nélkül új koronavírussal fertőzött beteg váladékával érintkezett (pl. ráköhögtek vagy szabad kézzel ért használt papír zsebkendőhöz);

o   koronavírusos beteg gondozását végezte;

o   járműben koronavírusos beteg környezetében utazott:

· ugyanabban a személygépkocsiban,

· buszon, vonaton, repülőn, bármilyen irányban 2 ülésnyi távolságban,

· a jármű vezetőjeként vagy személyzeteként látott el szolgálatot és a betegtől 2 ülésnyi távolságban tartózkodott,

· az előírt egyéni védőeszköz megfelelő alkalmazása nélkül a COVID-19 beteg közvetlen ellátásában, ápolásában, mintavételében vett részt,

· az előírt, egyéni védőeszköz megfelelő alkalmazása nélkül, laboratóriumi dolgozóként, betegek koronavírus vizsgálatra levett mintáit kezelte

· Hirtelen megjelenő betegsége volt:

o   láz (magasabb mint 37,5 °C)

o   izomfájdalom

o   köhögés

o   légszomj

o   erős fáradékonyság

A véradáshoz kapcsolódó kérdéseikkel, kéréseikkel (pl. igazolás kiállítása, vizsgálati eredmény kikérése), írásban jelentkezzenek az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A koronavírus kapcsán érvényben lévő korlátozásokról és az aktuális véradóhelyszínekről a www.ovsz.hu és www.veradas.hu weboldalakon tájékozódhatnak.

 

Együttműködésüket megköszönjük és várjuk Önöket véradásainkra!