Dunvarsányi Katolikus Egyházközség

Elérhetőség:
Plébánia Hivatal
Cím: 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 13. 
Telefonszám: 06-24-472017

 

A Dunavarsányi Katolikus Egyházközség a Váci Egyházmegyéhez, a Kiskunlacházi Esperesi Kerülethez tartozik. Két temploma van: a kisvarsányi Szent Kereszt Felmagasztalása Templom és a Nagyvarsányi Szent Vendel Templom Dunakisvarsányban 1909-ben keresztet állítottak a mostani templom helyén. Késõbb a templom közös összefogással épült, amit 1936. június 16-én szenteltek fel. A toronyban három harang található. A templom mellett található XXIII. János pápa életnagyságú szobra, melyet Fonódi Sándor Kanadából hazatért hazánkfia - aki a templomot is teljesen felújíttatta - adományozott szeretett volt lelkipásztorának, Vági Lászlónak adózva.
Nagyvarsányban a néplányok 1920. Szeptemberében telepedtek le, 11 évig tartózkodtak itt. A templomot 1937. Október 20-án, Szent Vendel napján áldották meg. Itt 2 harang szólítja a híveket közös imára.
2002-ben teljesen felújított templomok várják Dunavarsányban a lelkiekben gazdagodni vágyókat. A templomokban buzgó egyházi élet folyik, a templomokon kívül szorosan együttmûködünk a különbözõ szervezetekkel: Cserkészcsapatunknak saját otthona is van;
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete folyamatosan, a szükséghez igazodva segíti a rászorulókat;
a Kolping Család;
Rózsafüzér társulatok. A hitoktatást hitoktatók segítségével végezzük, a hittan az iskola órarendjébe is beépült, közel 250-en vesznek részt az órákon.
Nyári idõszakban a településünkön üdülõk egy része is templomainkba, hogy a Szentmiséken is részt vegyen.
Lelkipásztori szempontból ide tartozik még Majosháza és Délegyháza, ahol új templom épült az elmúlt években. 2000. Szeptember 30-án áldotta meg Keszthelyi Ferenc megyéspüspök.A község plébánosa 1990-tõl Kis R. Sándor. A szertartások idõpontja: Kisvarsányban: vasárnap délelőtt 9 óra,
Nagyvarsányban: vasárnap délelőtt 11 óra.